Iskolaérettség és képességmérés

Szerző: Petkes CsabaKategória:iskolaérettség2023. január 20.

Nagy büszkeség, hogy bemutathattuk az iskolaérettségről szóló magazinműsorban a PractiKidet, egy különleges digitális képességmérő eszközt, amelynek megalkotásában részt vehettem.

Képességmérés vagy ellenőrzés

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2022. november 25.

Mi lesz most? Még több mérés. Tanév elején is, tanév végén is. Több tantárgyi területen, több évfolyamban is. Szülők, gyermekek, pedagógusok aggódnak, tartanak tőle. Miért kell? Mi lesz az eredmény következménye?

Diákok a "Tanulnijó" tanfolyamról

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2021. július 15.

14 bemutatót tartottunk a programról 10 különböző városban, szülőknek, gyerekeknek közösen. Több mint 500-an ismerkedtek meg így eddig a tanulásfejlesztő programunkkal. Az őszi kampány végére közel 150 tanuló iratkozott be. Nagy tisztelettel köszönjük a kedves szülők és gyerekek bizalmát. Csoportvezető kolléganőimmel, kollégáimmal minden erőnkkel azon leszünk, hogy megfeleljünk ennek a bizalomnak, és minél többen elmondhassák, amit egy győri anyuka:

Jelentkezés online bemutatóra

Beszélgetünk a tanulásról

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2021. június 1.

Sokat beszélgetünk a tanulásról otthon is, a gyermekeinkkel. Persze legtöbbször hasonló a beszélgetés lényege. Ahogy Ranschburg tanár úr mondta, követjük a szülői mintákat, és mindig emlegetjük, hogy magadnak tanulsz, amit megtanulsz soha nem vehetik el tőled. De ez nem hatott gyerekeinkre, ahogy annak idején ránk sem. Hogy miért az biztosan egyértelmű.

Miért akarunk ilyen sok adatot a gyerek fejébe verni?

Miért akarunk ilyen sok adatot a gyerek fejébe verni?

Szerző: Petkes CsabaKategória:gyerek2021. március 29.

Több olyan kollégával, kolléganővel is kapcsolatban állok, akik vagy a „Tanulnijó” tanfolyamok kapcsán, vagy egyéni foglalkozásokon, vagy fejlesztő pedagógusként azzal szembesülnek, hogy felső tagozaton rengeteg adatot, definíciót, évszámot, verset kell a gyerekeknek folyamatosan memorizálniuk. Tényleg nem értem, hogy miért.

SzülőTér csoport

Beszélgetés a SzülőTér csoport alapítójával

Szerző: Petkes CsabaKategória:szülőtér csoport2021. január 26.

Hézl József a SzülőTér csoport alapítója meghívott egy facebook live beszélgetésre. A SzülőTér csoport azzal a céllal jött létre, hogy támogassa a kamaszkorú gyermekeket nevelő szülőket.

Jön a félévi bizonyítvány

Jön a félévi bizonyítvány

Szerző: Petkes CsabaKategória:félévi bizonyítvány2021. január 22.

A januári napokban gyerekeinktől sokat hallhattuk: - Már megint dolgozatot írunk. Sajnáltuk őket, hiszen ilyenkor a félév végének közeledtével ez tényleg gyakoribb, és sok gyermeknek valóban stresszes helyzeteket okoz. Kár érte, mert megtanultuk, hogy a stressz a teljesítmény legnagyobb gátja.

téli szünet

Téli szünet

Szerző: Petkes CsabaKategória:téli szünet2020. december 29.

Már nagyon várjuk. Mindenki. Gyermek, tanár, szülő. A digitális oktatás kimerítőbb, mint a normál. És már jó ideje alig süt a Nap. Kimerülőben az akkumulátorok. Ez nagyon is érthető. Mindenki vágyik a pihenésre, a percenkénti beosztás nélküli létre.

Tompa, Szabó Dénes Általános Iskola, IPR pályázat

Tompa, Szabó Dénes Általános Iskola, IPR pályázat

Szerző: Petkes CsabaKategória:tanulnijo tanfolyam2020. december 14.

A 2015-2016-os tanítási évben volt egy tanfolyamunk Tompán, ezen az utolsó foglalkozáson fényképeztem le a gyerekek munkáinak egy részét, beszélgettünk, értékeltünk. Néhány gondolat a tanfolyamról és annak eredményeiről. A gyerekek nagyon élvezték ezeket az órákat és szívesen jöttek is.

Hogyan tanulunk 21. században?

Hogyan tanulunk 21. században?

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2020. december 1.

Cikkek százai, továbbképzések, tanfolyamok szólnak évtizedek óta arról, hogy a hagyományos olvasva – és megint újra olvasva – tanulás mennyivel kevésbé hatékony, mint azok a tanulási módszerek, amelyek tanulói tevékenységre épülnek.

Nálunk is lesz Black Friday

Szerző: Petkes CsabaKategória:black-friday2020. november 26.

Nem!!! Nem tart egy hónapig. Hiszen nem erről szól.Tehát adjunk egy értékes ajándékot egy meghatározott rövid időszakban mindazoknak, akik voltak és vannak olyan kedvesek, hogy megtisztelik termékünket, szolgáltatásunkat érdeklődésükkel, figyelmükkel. Olyat, ami tényleg értékes, amire érdemes lecsapni, mert igazi kedvezmény, valódi előnyök járnak vele, ha abban a pár napban vásárolunk, rendelünk, vesszük igénybe a szolgáltatást.

A digitális tanulás módszertana

A digitális tanulás módszertana

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2020. november 19.

A vázlatkészítés, mint kreatív, önálló gondolat

Szerző: Petkes CsabaKategória:vázlatkészítés2020. november 5.

Sajnos a mai napig nagyon sokszor azokkal a módszerekkel élünk, amelyek nem a tanuló alkotó tevékenységére, gondolatainak serkentésére, hanem a tanár vagy a tankönyvszerző gondolatainak megfigyelésére, elfogadására és megjegyzésére épülnek.

Vázlatkészítés a tanulási folyamat megkönnyítésére

Vázlatkészítés a tanulási folyamat megkönnyítésére

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2020. október 30.

A vázlatkészítésnek több formája létezik, ami eredményes, és a tanulás szempontjából maradandó emlékeket generál. Ez elsősorban a megtanulandó tananyag szerkezetétől függ.

"Tanulnijó" tanfolyamok online

Szerző: Petkes CsabaKategória:Hírek2020. október 8.

Jelen helyzetben úgy tűnik, tanulási segítségre fokozottan szükség van. Sokféleképpen reagálnak a gyerekek, a tanár kollégák a kialakult helyzetre. Hónapokig nem úgy működött az iskolarendszer, a tanulás, ahogy előtte megszoktuk.

projektpedagógia

Vélemények a projektpedagógiai képzésről

Szerző: Petkes CsabaKategória:projektpedagógia2020. szeptember 29.

Egyre több az érdeklődés a projektpedagógiai megoldások iránt. Ezért talán érdekes lehet a váci Karolina Katolikus Általános Iskola tanárainak megtisztelő véleménye projektpedagógiai képzésünkről:

memória technikák

Memóriatechnikák

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2020. szeptember 14.

Rengeteg megjegyzendő tartalommal kell megküzdeniük a gyerekeknek az iskolában. Sorrendek, folyamatok, idegen szavak, évszámok, tudományos megnevezések, definíciók, versek. Tehát mindaz, amit nagyon pontosan, szinte szó szerint kell tudni.

Játék a tanulásban

Játék a tanulásban

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2020. szeptember 7.

Divatos szó manapság a gamifikáció. Hívjuk fel a figyelmet mindenre játékos formákkal, vetélkedéssel, versenyhelyzettel, a nyerési esélyek, a pozitív visszajelzések nyújtotta motivációs lehetőségek kihasználásával.

Tanévkezdés a felsőoktatásban is

Szerző: Petkes CsabaKategória:Egyebek2019. szeptember 4.

Szeptember eleje nem csak a közoktatásban, de a felsőoktatásban is a tanév kezdetét jelenti. Több ezer „gólya” kezdi meg tanulmányait a főiskolákon, egyetemeken. Örömteli, ha a fiatal bejutott a vágyott szakra, ugyanakkor rengeteg kérdés, bizonytalanság, félelem felmerülhet ilyenkor a leendő hallgatóban.

A visszaélések elleni fellépés érdekében módosítják a köznevelési törvényt

Szerző: Petkes CsabaKategória:Hírek2019. július 2.

Fel kell lépni a köznevelési törvény módosítása által az ellen, hogy a tanulási vagy magatartási nehézségekkel küzdő diákokat kiszorítsák a közoktatásból - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.

A ceruzafogásról

Szerző: Petkes CsabaKategória:ceruzafogás2019. május 3.

A ceruzafogás fontosságáról sokat hallhatnak azok a szülők, akiknek a gyerekei ősszel iskolába mennek. Sok óvodában már a középső csoportos gyerekeknél is igyekeznek erre odafigyelni.

Tanulnijó vlog blog cover

Mikor és hogyan válik a tanulás önállóvá?

Szerző: Petkes CsabaKategória:videóblog2018. október 24.

Mikor és hogyan válik a tanulás önállóvá? Meddig kell a szülői segítség?

Tanulnijó vlog blog cover

Miért kell módszertani segítség a tanulásban?

Szerző: Petkes CsabaKategória:videóblog2018. október 17.

Első témánk: Miért kell módszertani segítség a tanulásban?

Tanulnijó vlog blog cover

Videó blog

Szerző: Petkes CsabaKategória:videóblog2018. október 10.

Videó blogot indítunk a tanulásról. Reménykedve, hogy sok fontos kérdést megvitathatunk, sok érdekes, tanulságos helyzetet megmutathatunk a tanulással kapcsolatban:

Ingyenes bemutató óra Kaposváron

Szerző: Petkes CsabaKategória:Országos extrák2015. október 20.

Várjuk a nagycsoportos ovisokat, első és második osztályos kisdiákokat "Figyelnijó" foglalkozásainkon. A programok 30 percesek, s sok - sok játékon keresztül fejlesztik a picik tartós figyelmét, illetve elősegítik a logikai kapcsolatok felismerését, a logikai gondolkodás fejlődését.

Hát, elindult a tanév. Kinek hogy....

Szerző: Petkes CsabaKategória:Egyebek2015. szeptember 18.

Többet segítünk, ha most kedvet csinálunk hozzá, sikerélményekhez juttatjuk őket, mintha a sok adatot, évszámot, definíciót bemagoltatjuk. Hiszen ezeket az is elfelejti, aki megtanulta. Az érzés viszont, amit a tanulás folyamata kiváltott a gyermekek lelkéből, örökre megmarad.

De nehéz az iskolatáska…

De nehéz az iskolatáska…

Szerző: Petkes CsabaKategória:Iskola kezdés2015. augusztus 25.

Itt van az ősz, vége a vakációnak, kezdődik az iskola. Szeptember elejére valószínűleg mindenki beszerezte már a szükséges ceruzákat, tollakat, tanszereket és az aktuális tankönyveket. De vajon ki milyen iskolatáskát választ?

Nyári tábor Keszthelyen 2015 augusztus

Szerző: Petkes CsabaKategória:Országos extrák2015. július 29.

A táborban délelőtt intenzív, interaktív játékos módszerekkel sajátíthatod el a konkrét tanulási módszereket. Délután pedig rengeteg játék, színes foglalkozás vár Rád.

Az alkotó tanulás – szükségessége és lehetőségei

Az alkotó tanulás – szükségessége és lehetőségei

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2014. október 2.

A legutóbbi cikkeimben jó pár memorizálási játékot igyekeztem bemutatni, előtte pedig a memóriavázlatról, tankönyvi szövegek átalakításáról, kivonatolásáról volt szó.

Nem is tanulunk, „csak” játszunk! 4.

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2014. szeptember 30.

Még mindig nem fogytam ki a memorizálási játékokból. Hogy miért tartom fontosnak, hogy sok ilyet ismerjünk és alkalmazzunk, azt már az előző cikkemben megindokoltam, tehát inkább a konkrét módszer leírására koncentrálnék.

Nem is tanulunk, „csak” játszunk! 3.

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2014. szeptember 28.

Még mindig memorizálási játék. Mivel már ez a harmadik ebben a sorozatban, kedves olvasóim lassan azt fogják gondolni, ez a mániám. Részben igazuk is van azoknak, akik így érzik. Tényleg rendkívül fontos, hogy a tanulási folyamatokat játékossá tegyük. Tényleg elűzi a tanulók ellenállását, passzívitását, ha változatos, érdekes, belső interakciókat igénylő, tanulói aktivitást motiváló játékokat tudunk a tanulás hagyományos lépései közé csempészni.

Nem is tanulunk, „csak” játszunk! 2.

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2014. szeptember 26.

Legutóbb a memória-dominó módszerét igyekeztem bemutatni, az alább következőkban pedig a „Kincstár” nevű memorizálási játékkal foglalkozunk.

Nem is tanulunk, „csak” játszunk!

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2014. szeptember 24.

Memorizálási játékok alkalmazása a konkrét tantárgyi tanulásban – memória-dominó: a tartósabb megjegyzés érdekében hogyan tudjuk élményszerűbbé, érzelemmel telítetté tenni a tanulási folyamatot.

Forrás: Magyar Virtuális Encilkopédia

A memória csodája 2. rész

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2014. szeptember 22.

Mik azok a szituációk, párbeszédek, amelyek a legtovább – akár évtizedekig is – egészen pontosabban tárolódnak emlékeinkben?

A memória csodája és szerepe a tanulásban

A memória csodája és szerepe a tanulásban

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2014. szeptember 20.

Aki tanul, többször is memorizál, egyetlen tanulási folyamaton belül is. Amikor először hall vagy lát egy számára új információt – amennyiben valóban aktív – rögtön megpróbálja azt a gondolataiban már meglévő ismerethez, élményhez, emlékképhez kötni.

Készítsünk memóriavázlatot

Készítsünk memóriavázlatot 2. rész

Szerző: Petkes CsabaKategória:memóriavázlat2014. szeptember 18.

Hogyan tudjuk elérni, hogy tanulóink a tankönyvi szöveget, a füzetben található gondolatokat, a térkép információit önállóan legyenek képesek megjeleníteni, rendszerezni?

Készítsünk memóriavázlatot

Készítsünk memóriavázlatot

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2014. szeptember 16.

Hogyan tudjuk elérni, hogy tanulóink a tankönyvi szöveget, a füzetben található gondolatokat, a térkép információit önállóan legyenek képesek megjeleníteni, rendszerezni?

Hogyan lehetne elérni, hogy a tanulóink tényleg figyelmesen olvassák el a tankönyvi szöveget, a füzet vázlatát, figyeljék meg a mellékelt illusztrációkat vagy a térkép adatait?

A tankönyv, mint forrás 2. rész

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2014. szeptember 14.

Hogyan lehetne elérni, hogy a tanulóink tényleg figyelmesen olvassák el a tankönyvi szöveget, a füzet vázlatát, figyeljék meg a mellékelt illusztrációkat vagy a térkép adatait?

A tankönyv, mint forrás

A tankönyv, mint forrás

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2014. szeptember 12.

Új tanév, új lap, de a téma maradjon a régi! A tanulás folyamatáról, konkrét módszereiről tavaly megkezdett cikksorozatomat – remélem kedves olvasóink örömére és egyetértésével – az új lapban, az új tanévben is folytatnám.

Memóriavázlat 1

Másoljunk vagy alkossunk?

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2014. szeptember 10.

A vázlatkészítés a tanulási folyamat egyik legfontosabb, a végső hatékonyságot döntően befolyásoló szakasza. A vázlat felépítésének módját és formáját tekintve is több megoldás közül választhatunk.

No, most húzzuk alá a lényeget! 2. rész

No, most húzzuk alá a lényeget! 2. rész

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2014. szeptember 2.

Mozaikkal is serkenthetjük a lényegkiemelést. Ebben az esetben a kiinduló feladat ugyanaz. Tehát mindenki alakítsa ki a saját szóvázlatát, majd tegyük a lapokat középre, és a csoport alkosson egy közöset, amit minden tag el tud fogadni, és a további tanulásra alkalmasnak tart.

No, most húzzuk alá a lényeget! - A lényegkiemelés szerepe a tanulási folyamatban

No, most húzzuk alá a lényeget! - A lényegkiemelés szerepe a tanulási folyamatban

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2014. augusztus 31.

Szövegszerű megtanulandó tananyagok esetében fontos, hogy a szöveget kezelhető, átlátható részegységekre bontsuk. Ez már alsó tagozaton elkezdődik a mesék, mondák jeleneteinek megjelenítésével, a szöveg bekezdésekre tagolásával. Ez legtöbbször érthető is a gyerekek számára, és a részegységek határait harmadik, negyedik osztályban már maguk is meghatározzák. Segít ebben persze a tankönyvi szöveg tagolódása is.

Emlékeztek? A múlt félévben tanultuk! 2. rész

Emlékeztek? A múlt félévben tanultuk! 2. rész

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2014. augusztus 29.

Az igaz, hogy egy-egy tanulónk meglepően pontos és részletes ismeretei csak bizonyos részterületeket érintenek, és csak nagyon ritkán állnak össze rendszerré a gyerekek fejében, de a további kapcsolódások, és a rendszerek megalkotása szempontjából igenis segíthetnek.

Az előzetes ismeretek szerepe a tanulási folyamatban

Emlékeztek? A múlt félévben tanultuk! - Az előzetes ismeretek szerepe a tanulási folyamatban

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2014. augusztus 27.

Az eddigiekben sorra vettük a tanulás kezdő szakaszainak az észlelés és a befogadás fázisának jellemzőit, a szükséges részképességek fejlesztési lehetőségeit. Egy nagyon fontos aspektusból meg kell még vizsgálnunk a tanulási folyamat első lépéseit. Ez pedig az előzetes ismeretek szerepe.

„De jó, most a Laci bácsival lesz óránk!” 2.

„De jó, most a Laci bácsival lesz óránk!” 2.

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2014. augusztus 25.

Amikor csak tehetjük, színekkel, játékos feladatokkal, zenével, saját személyiségünk kisugárzásával mindig keltsünk pozitív érzelmeket a tanulás során, hogy azok kötődjenek a tanult információhoz, és akkor azt fogjuk érezni, hogy a gyerekek később is szívesen foglalkoznak az adott információval vagy tantárggyal.

„De jó, most a Laci bácsival lesz óránk!”

„De jó, most a Laci bácsival lesz óránk!”

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2014. augusztus 23.

- Melyik tantárgyat szereted a legjobban? - Hát a történelmet. - Tényleg? Pedig az nem is olyan könnyű. Miért pont azt? - Mert nagyon kedves az Irci néni. Olyan érdekeseket mesél!

Jé, ez ilyen érdekes! - A tanulási motiváció fejlesztése 2. rész

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2014. augusztus 21.

Az előző részben (Jé, ez ilyen érdekes! - A tanulási motiváció fejlesztése) leírtakkal ellentétes hatást vált ki a hagyományos órakezdés: - Üljetek le! Mi volt a házi feladat? Igen, 21 oldalon a 4-es feladat. No, nézzük, ki vállalja? Miért mindig ugyanazok jelentkeznek? Ugye ezt már mi magunk is unjuk? Hát még a gyerekek!

Jé, ez ilyen érdekes! - A tanulási motiváció fejlesztése

Jé, ez ilyen érdekes! - A tanulási motiváció fejlesztése

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2014. augusztus 18.

Az eddigiekben a tanuláshoz szükséges legfontosabb részképességekről – a vizuális –és auditív percepcióról, valamint a koncentrációról – ejtettünk szót. Van azonban egy nagyon fontos tényező, aminek hiánya a fent említett képességek megléte ellenére blokkolhatja az egész tanulási folyamatot. Ez a részképesség a motiváció.

A koncentráció képessége és fejlesztési lehetőségei 2. rész

A koncentráció képessége és fejlesztési lehetőségei 2. rész

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2014. augusztus 16.

A hagyományos tanórákon is megvalósítható – és megvalósítandó – feladat tanulóink figyelmének erősítése. Szinte minden hagyományos munkafüzeti gyakorlatsor, tollbamondás, feladatmegoldás fejleszti a koncentrációt, ha megvalósul. De megvalósul-e teljes körűen?

A koncentráció képessége és fejlesztési lehetőségei

A koncentráció képessége és fejlesztési lehetőségei

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2014. augusztus 14.

Ha most nem figyelsz, nem fogod tudni!!! Hányszor szólítjuk fel tanítványainkat, hogy figyeljenek ránk, a tankönyvi szövegre, az illusztrációra, egymásra? S mindez hányszor eredményes?

Az auditivitás fejlesztése 2.

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2014. augusztus 12.

Tehát nekünk pedagógusoknak és szülőknek muszáj auditiv megfigyelést is fejlesztő gyakorlatokat, játékokat becsempésznünk a gyerekekkel való mindennapos tevékenységeinkbe. Pedagógusként ugyanúgy, mint a vizualitás fejlesztés esetében, különösen az óráink elejére.

Az auditivitás fejlesztése

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2014. augusztus 10.

Ugye hányszor érezzük, hogy van, akinek hiába mondtuk el már harmadszor ugyanazt, még mindig nem köszön vissza belőle semmi. Pedig ahogy megyünk előre az években, egyre többször kényszerülünk rá, hogy alkalmazzuk a tanári magyarázat módszerét.

A vizualitás fejlesztése

A vizualitás fejlesztése 2. rész

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2014. augusztus 8.

Tehát a legegyszerűbb forma: - Gyerekek, mutatok egy érdekes képet. Figyeljétek meg jól! 20 másodpercetek van. A kivetítés után a legegyszerűbb utasítás: No, most rajzoljátok le a képet! De lerajzoltathatjuk késleltetéssel is, akár a házi feladat leellenőrzése után is. El is mesélhetjük, mit láttunk a képen.

A vizualitás fejlesztése

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2014. augusztus 6.

Bár mindig igyekszünk a lehető legtöbb érzékelési csatornát bevonni, azért elmondhatjuk, hogy a leggyakrabban az információszerzés során a látásunkat és a hallásunkat használjuk. Különösen, ahogyan haladunk előre az években, és egyre elvontabb ismereteket kell értelmezniük tanítványainknak.

A tanulásról általában

A tanulásról általában

Szerző: Petkes CsabaKategória:Tanulás2014. augusztus 4.

Mi kell ahhoz, hogy tanulni tudjunk? Hogy tanulni tudjanak a gyerekek? Világos, szépen berendezett tanterem? Szép tankönyvek? Kedves, felkészült, következetes pedagógusok?