A ceruzafogásról

A ceruzafogás fontosságáról sokat hallhatnak azok a szülők, akiknek a gyerekei ősszel iskolába mennek. Sok óvodában már a középső csoportos gyerekeknél is igyekeznek erre odafigyelni.

2-3 évesen a gyerekek még az úgynevezett marokfogással veszik kezükbe a zsírkrétát. Jó esetben a zsírkrétát és nem a csili-vili vékony kis ceruzát vagy filcet.

Fontos a zsírkréta használata, mert egészen más nyomatékkal lehet vele színezni, mint a finom kis vékony hegyű és keskeny fogású ceruzákkal.

A háromszög alakú vastag zsírkréta vagy a marokkréta már egészen kis korban megszeretteti a gyerekekkel a színezést, sikerélményt adva.

Mit jelent az ergonóm kifejezés ezeknél az eszközöknél? Az ergonómia ebben az esetben annyit tesz, hogy a kéz fiziológiáját támogatva lett kialakítva a zsírkréta vagy ceruza.

Segíti a helyes tartást bevezetni, kicsiknél különösen a marokkréta és a lapos-háromszög formájú kréta támogatja ezt. Majd később nagycsoporttól jöhetnek a vastag háromszögletű ceruzák és zsírkréták.

A háromszögletű kialakítás több szempontól fontos. Egyrészt a három ujjnak a helyét könnyebb meghatározni, másrészt kevésbé csúsznak az ujjak, mint a henger alakú ceruzák esetében.

Az apró kezek könnyebben meg tudnak fogni egy vastagabb ceruzát, biztosabban tartják, mint a kis vékony ceruzát, aminek a hegyével még felkarcolnák a papírt.

Hogy még könnyebb legyen a ceruzafogás, puhább, kényelmesebb, egyáltalán ne csusszannak rajta a kis ujjacskák a ceruzafogók használata javasolt.

Létezik vastag ceruzára is felhelyezhető, csésze alakú, ahol az ujjacskáknak megvan a helye, van háromszög alakú; de létezik olyan is, amit radírként is lehet használni.

A lényeg, hogy a gyerek szívesen használja és valóban megtanulja ezeknek a segítségével a helyes három ujjas ceruzafogást. Ennek mire iskolába megy ki kell alakulnia. Fontos, hogy első osztályban már ezzel ne legyen gondja a sok egyéb új információ és élmény mellett.

A ceruzafogás egy összetett, finommotorikus tevékenység és nem véletlen része az iskolaérettségnek.

Láttam már gyereket, aki úgy fogta a ceruzát, mintha egy csavarhúzó lenne a kezében, de olyan is előfordult, hogy valami egészen elképesztő kicsavarodott technikát alkalmazott.

Sok fejlesztőpedagógus küzd az óvodákban, hogy a gyerekek megfelelően el tudják ezt a készséget sajátítani. Ennek támogatására létezik a gyerekek által rakétaceruzának elnevezett íróeszköz.

Az egyedülálló forma lehetővé teszi, hogy a kéz laza maradjon, így nem görcsöl be a kéz és nem kell nagy nyomatékkal írni. Segítségével könnyen megtanulható a ceruzafogás. Szinte kötelező az írásfejlesztéshez.

A ceruzafogás nagyon fontos, nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani neki. Amikor a kis elsős ott ül az iskolapadban, akkor már nincs arra lehetőség, hogy hosszasan megtanulja, hogyan kell helyesen tartania az íróeszközt.

Ott már dolgozni kell vele, használni az órán, színezni, vonalat vezetni vele. Figyeljünk erre oda otthon is. Lehet erősíteni, előkészíteni ezt a készséget például gyurmajátékokkal, mozaik képkirakóval, ahol apró kis kockákat kell lecsippenteni és a helyére ragasztani.

Írásproblémával küzdők és balkezesek számára bővebb információ: https://balkezesgyerekek.hu

Oszd meg, ha hasznosnak találod! Köszönöm :)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..