Vannak nyilván való tények, amiket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Például alvó és beteg gyereket ne hagyjuk magára! Bepánikolhatnak, s betegen pedig egy lázas vagy hasmenéses állapot még a felnőtteket is megviseli, hát még a gyerekeket. Ami fontos, hogy óvodás korú vagy kisiskolás gyermek mindenképp igényel felnőtt felügyeletet.

Gabi is kihangsúlyozta, hogy ezt a korosztályt még PERCEKRE SEM szabad egyedül hagyni. Sok képességük még nem alakul ki, így nem tudnak reagálni bizonyos helyzetekre. A későbbiekben azt gondolom ez gyerek és nagymértékben szülő függő. Nem is beszélve
arról, hogy nem mindegy, hogy vidéki kistelepülésről beszélünk, vagy hazánk fővárosáról, Budapestről.

A szülő felelőssége felkészíteni nagyobb (de kisebb) gyermekét is, hogy bizonyos helyzetekben hogyan reagáljon. Ha idegen akar bemenni a lakásba, ha tűz üt ki ott vagy ha netán mindenhol áll a víz. Beszélnünk kell erről velük, hiszen nem csak felkészíteni gyermekeinket, de be is kell vésnünk ezeket. Még a legtökéletesebb felkészítés mellett, a legtalpraesettebb gyerek is kerülhet olyan helyzetbe, ahol mégsem jól cselekszik, vagy egyszerűen leblokkol. Épp emiatt csak ismételni tudom Gabi nézeteit, hogy idősebb gyerekre csak akkor hagyjuk rá a kisebb tesót, ha önként vállalja. Ne teher legyen neki a testvére.

Ha már a technika világában élünk, akkor használjuk, s időközönként beszéljünk telefonon a gyerkőcünkkel. Ellenőrzés a részünkről fontos, de ezt magyarázzuk el, hogy az ő érdekük is. Mi is akkor tudunk nyugodtan dolgozni, ha tudjuk , hogy minden rendben velük.


,,Az önállóságra törekvés végig kíséri gyermekünk egész fejlődését. Jól ismerjük a másfél évest, aki- bár még nem tudja- mégis egyedül akarja felvenni a zokniját, vagy a kiskamaszt, aki nem akarja, hogy autóval vigyük el a mozihoz. Fontos, hogy gyermekünk érezze, megbízunk benne, kompetensnek tartjuk.

Egy hétévesnek hatalmas büszkeség, mikor először küldjük le a kisboltba tejfölért. A gyermek életkorának, személyiségének, érettségének megfelelő önállóság fejlesztő hatású, a gyermek megélheti azt, hogy bízunk benne, hiszünk benne, hogy meg tud oldani helyzeteket. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy figyelembe vegyük az érzelmi igényeit is: előfordulhat, hogy gyermekünk érzi, szükséghelyzetben vagyunk, ezért vállal olyan szituációt (pl. otthon tölti az éjszakát egyedül), amire érzelmileg nincs felkészülve, nem érzi magát biztonságban.

Szükség lenne-e arra, hogy törvényileg szabályozzák, mely életkorban hagyható felügyelet nélkül a kiskorú? Úgy gondolom, a kérdés annyira összetett, hogy nem húzható meg egy életkori határ ilyen egyszerűen, gyermekünk, gyermekeink érettségétől, lakókörnyezetünktől, szituációtól függ. Egy jogszabályi változás nem lenne képes megóvni a délutáni alvásból egyedül ébredő óvodást, vagy a játszótérről elcsatangoló kisiskolást. A felelős szülői magatartás jogilag szabályozott, mégsem tartja be mindenki ezeket a szabályokat.”

Végül pedig, csak bízni tudok abban, hogy ha esetleg korlátozzák is az oktatási intézmények működését, mérlegelnek előtte. Mérlegelik azt, hogy az alsósoknak találjanak megoldást arra, hogy iskolában maradhassanak. Hogy a nyolcadikosok nyugodtan készülhessenek a felvételire, s hogy a
tizenkettedikesek is nyugodtan menjenek neki az érettséginek. S maradjon meg a diákokban, hogy tanulni jó!

*borítókép: Image by Manuel Darío Fuentes Hernández from Pixabay


Számunkra fontos a véleménye.
Kérjük mondja el, írja le gondolatait a tanulással kapcsolatban felmerülő témákban!


További bejegyzések:


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük