Nagy dilemma, pláne így a járvány kellős közepén.

Tehát ott tartottam, hogy dilemma és gondolom minden szülőt érdekel is, hogy vajon mikortól maradjon otthon a gyerek és hogyan oldják meg. Nem akarok vészmadárkodni, de a pedagógusok félnek. Nagyon sok kolléga sajnos elkapta a korona vírust. Mivel a kollégák közül is jelentős számban vannak 60 év fölött így joggal a félelem részükről. Egyre jobban számolnunk kell azzal, hogy bezárhatják az iskolákat, s ismét átállhatnak az intézmények  online oktatásra.
Hogy mi is lenne ebben a helyzetben a legbölcsebb megoldás? A gyereknek kell a tanári segítség. Szükségük van arra, hogy iránymutatást kapjanak az új
ismereteket illetően, s nem beszélve a megerősítésről, hogy ha azt jól rögzítették.  De térjünk vissza a témánkhoz! Mikortól maradhat egyedül otthon a gyermekünk? S szerintem legalább annyira fontos kérdés az is, hogy mennyi időre.

2019. nyarán megjelent cikkünk is ezzel foglalkozott, igaz akkor inkább a nyári szünet kapcsán érkeztünk meg ehhez a témához (2019.július 5.-ei cikk szerzője: Szummer Gabriella, gyermek pszichológus). Amit nem tudok jobban és összeszedettebben megfogalmazni nem is tenném, így idézek a cikkéből:

,,– Ha beírjuk ezt a kérdést az internetes keresőbe, nagyon sok hasonló témájú cikkel, és néhány rosszul végződő történettel találkozhatunk. Magyarországon- más európai országokhoz hasonlóan- nem szabályozza a Gyermekvédelmi Törvény egyértelműen, mely életkorban hagyható a kiskorú felügyelet nélkül. Mit jelent a “felügyelet nélkül” kritérium ebben az esetben? A szülő, vagy gondviselő mindenkori kötelessége, hogy a gyermek jogainak érvényesülését biztosítsa. “A gyermeknek joga van ahhoz, hogy a fejlődésére ártalmas környezeti és társadalmi hatások, valamint az egészségére káros szerek ellen védelemben részesüljön.

A gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, a bántalmazással – fizikai, szexuális vagy lelki erőszakkal -, az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni védelemhez.“(Forrás: 1997. évi XXXI. Törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról). Amennyiben a gyermek jogainak érvényesülése nem biztosított az adott szituációban, akkor nem hagyható felügyelet nélkül.”

Anyaként még nem látom azt az időpontot, amikor már én is egyedül merem hagyni a saját gyerekeimet (4 és 6 évesek jelenleg), de ennek is el kell érkeznie egyszer.
Ennek végig gondolásával folytatjuk a következő cikkünkben.

*borítókép: Image by enriquelopezgarre from Pixabay

Számunkra fontos a véleménye.
Kérjük mondja el, írja le gondolatait a tanulással kapcsolatban felmerülő témákban!


További bejegyzések:


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .