és követelményekkel már nem nagyon tudnak megküzdeni
„- Olvasd el még egyszer!„
Ugye ismerjük a hatását, eredményét?
Mi a fontos nekünk szülőknek a gyermekünk tanulásával kapcsolatban?
Ne kelljen vele veszekedni a tanulás miatt!
Jobbak legyenek az eredményei!
Ne kelljen késő este még egymást gyötörni a tanulással!
Gyorsabban menjen!
Váljon önállóvá gyermekünk a tanulásban!
Legyen sikerélménye a tanulással kapcsolatban!
A „Tanulnijó” tanfolyamok már 2009 óta működő országos rendszerében folyamatos igény volt a Szülők részéről is a segítségre, hogy otthon ők is tudjanak segíteni gyermeküknek a tanulásban. A több évtizedes tapasztalat alapján kialakult módszeregyüttes megoldást nyújt a különböző tanulási helyzetek megoldására
Ennek köszönhetően elkészült a konkrét tanulási technikákat ismertető kézikönyvünk, mely most elérhetővé válik minden szülő részére.
Hogyan segítsen gyermekének jobb tanulóvá válni? Bevezetés
Szülőként az élet nem könnyű.
Éppen 16 éves lányom állapította meg pár napja:
– Nagyon nehéz lehet szülőnek lenni!
Nem egyszerű, az biztos.
Van elég mindennapi gond, felelősség, probléma, konfliktus.
Na meg persze vannak céljaink, vágyaink. Nekünk szülőknek is, és a gyermekeinknek is. Sokszor a mi céljaink éppen bennük testesülnek meg. Hiszen még hangoztatjuk is:
– Azért dolgozunk, hogy nektek jobb legyen, mindenetek meglegyen, tudjatok tanulni, fejlődni, legyen lehetőségetek minél több mindent megismerni.
És igyekszünk nagyon. Dolgozunk, vállaljuk a felelősséget, tervezzük a jövőt, figyeljük az idők szavát, támogatunk, erősítünk, gyógyítunk, vigasztalunk, szervezünk és tanulunk – velük, nekik, értük és néha helyettük.
Ahogy elérik az iskolás kort a legfőbb feladattá a tanulás válik.
A tanulás, ami meg kell, hogy alapozza a felnőtti létét, ami segítséget kell, hogy adjon az önállóvá válásban.
A tanulás, aminek eredménye érdemjegyekben, vizsgaeredményekben mutatkozik meg, és ezek az eredmények meghatározzák gyermekünk jó néhány elkövetkező évének lehetőségeit, a pályaválasztását, életének egy jelentős részét.
S még akkor is így van, ha nem értünk ezzel egyet.
Így hát segítenünk a tanulásban. Amikor és amíg tudunk.
De hát nem mindig tudunk, s egy idő után már nem is akarunk, hiszen az önállóvá válásnak a tanulásban előbb kell megtörténnie, mint a munkában, vagy az életvezetésben.
Tanulás-módszertani tanfolyamunk bemutatása során nagyon sok szülővel találkozom. Évről évre erősebb, nagyobb az igény a tanulási segítség iránt.
Egyre többen keresnek megoldást, mert látják, hogy a gyerekekre zúduló információ-mennyiséggel és követelményekkel már nem nagyon tudnak megküzdeni.
Szülőként pedig érthetően nem mindegyikünk matek, történelem vagy angol tanár, és különösen nem tanulás-módszertani szakértő. Viszont mégis érezzük, hogy muszáj segítenünk.
A mi foglalkozássorozatunk, a „Tanulnijó” tanfolyam sikeresen megoldja ezt a problémát. Konkrét módszereket tanítunk a gyerekeknek a konkrét tanulási problémák, helyzetek, feladatok megoldására.
S nem csak megtanuljuk ezeket a technikákat, hanem a gyerekek tanulási helyzeteiben alkalmazzuk, be is gyakoroljuk, hogy önállóan is tudják használni. Ezek a módszerek több mint 25 év gyakorlatából alakultak ki, és immár 10 éve országos franchise-ként – tanfolyami rendszerünkben – eredményesen működnek.
De a tanfolyamunk nem juthat el mindenkihez – sajnos.
Ezért úgy gondoltam, leírom lépésről lépésre.
Leírom rajzokkal, példákkal illusztrálva, hogyan működik a tanulás, ha a megtanulandó tananyagokhoz tudunk társítani konkrét, eredményes, bevált módszereket.
Így lehetővé válik, hogy Ön is – kedves Szülőtársam – olyan módszereket mutasson gyermekének, alkalmazzon otthon, gyermekével kicsit együtt tanulva, amelyek a gyakorlatban már sokszor beváltak a problémásabb, részképesség zavarokkal küzdő gyermekek, és a legtehetségesebb kitűnő tanulók esetében is.
Egy egységes tanulási szemléletet fog megismerni sok apró, konkrét lépésre, technikára bontva.
Én úgy hívom: ALKOTÓ TANULÁS
Az alábbi kérdésekre adnak választ az itt következő fejezetek:
1. Milyen képességek kellenek a tanuláshoz, és hogyan segíthetjük ezek fejlődését szülőként?
2. Hogyan tegyük játékossá a párosítható tartalmak tanulását?
(Évszám és esemény, költő és verse, szó és szófaj,
idegen szó és magyar jelentés, ország és főváros stb.)
3. Hogyan válhat a tudatos lényegkiemelés az alkotó tanulás alapjává?
4. Milyen konkrét módszerek segíthetnek a memoriterek
– versek, meghatározások, szabályok – tanulásában?
5. Hogyan válhat a szöveges tananyagok tanulásában a vázlatkészítés élményszerű – szinte észrevétlen – tanulássá?
Hogyan segítsen gyermekének jobb tanulóvá válni?:
Honlapunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt találja meg.