Fekete Tamás - Marcali

Fekete Tamás

Keszthely, Marcali, Siófok

+36-30-9292013

fektamas@freemail.hu

Üdvözlök mindenkit, Fekete Tamás vagyok a Tanulni jó tanfolyamok szervezője, illetve levezető tanára.

Marcaliban élek, így városunkban, illetve a környező településeken tartottam tanfolyamokat az elmúlt 6 évben; Nagykanizsa, Keszthely, Hévíz, Balatonboglár, stb.
Gyermekkori teniszversenyzői múltamat kihasználva, edzői pályára kerültem; A Testnevelési Egyetem Edzői és Sportmenedzseri szakán szereztem diplomát 1994-ben, ahol különböző módszertani elvekkel ismerkedtem meg. Később még több módszertannal foglalkozó kurzust is elvégeztem, mindig érdekelt a tanulás „hogyan”-ja. Közel 25 éves edzői-oktatói munka után kerültem kapcsolatba a Studio-Didakt Oktatás Kft-vel, és 2014-ben megkezdtük a közös munkát, a Tanulni jó tanfolyamok szervezését. Az utóbbi 6 esztendőben 17 csoportot szerveztem, közel 120 gyermek végezte el tanfolyamainkat. Bátran állíthatom, hogy az eredményeink önmagukért beszélnek: a tanulók többsége vagy javítani tudott a tanulmányi eredményein, vagy legalábbis könnyebben, nagyobb motiváltsággal végzi tanulmányait azóta is. Az iskola megadja, hogy „mit” kell megtanulni, de a „hogyan”-ra sem idő, sem lehetőség nincsen iskolai kereteken belül. Ezért ajánlom meleg szívvel tanfolyamainkat, ahol kipróbált módszerekkel, és bevált hatékonysággal tanítjuk meg a gyermekeket arra, hogyan szervezzék meg a saját tanulásukat, hogyan osszák be idejüket, milyen anyaghoz, melyik tanulási módszert válasszák, stb. Találkozunk a tanfolyamon!