Pedagógusoknak

Hogyan tanuljunk? Hogyan tanítsunk?

Tudunk segíteni gyermekeinknek, tanítványainknak konkrét, hatékony, önállóan is használható tanulási módszerekkel a sok-sok tanulni való megtanulásában?

  • Pedagógusként Ön is érzi mekkora felelősség, hogy megtanítjuk-e tanulni, lényeget kiemelni, vázlatot készíteni, memorizálni a gyerekeket?
    Hiszen a felnőtt kori érvényesülésük leginkább azon múlik, tudnak-e újra meg újra a sok változáshoz hatékony tanulással alkalmazkodni.
  • Erősen vágyik rá, hogy tanítványai szívesen járjanak az órájára, és Önnek is öröm legyen a tanítás?

Akkor talán Ön szerint is szükség van módszertani megújulásra.

Ehhez kellenek az igazán hasznos pedagógus továbbképzések. Ilyet keres?

  • Gyakorlatias, a mindennapi munkában használható, korszerű módszereket megismertető továbbképzésen szeretne részt venni?
  • Ahol megismerkedhet mások sikeres gyakorlatával, nemzetközi példákkal?
  • Ahol a megismert tanulásmódszertani elemeket adaptálhatja saját tantárgyára?
  • Ahol Ön és munkatársai a tanulás és a munka mellett még jól is érzik magukat?

Az alábbi űrlap kitöltésével jelezheti érdeklődését.


Minden érdeklődőt visszahívunk.
Képzéseinkkel helybe megyünk.
Létszámtól függően már 12-15.000,- Ft-os személyenkénti díjazás fejében megtartjuk az igényelt 30 órás akkreditált képzést.

Bővebb információért keressen bizalommal!

Dózsa Andrea - Szülő
Szeretnék köszönetet mondani a “Tanulnijó” program által adott ismeretekért, a kisfiam számára megtanított tanulási módszerekért!Zsombi örömmel vesz részt az iskolai tanrendbe épített foglalkozásokon. Annak ellenére, hogy 5. osztályban már komoly szerep jut az önálló tanulásnak, a tanóráról tanórára való rendszeres készülésnek, kisfiam alig-alig “tanul” otthon naponta. (... a napokban Zsombi nem “ellógott”, hanem “belógott” a foglalkozásra!)
Szeged
Farkas Erika - Szülő
Szeretném megköszönni az eddigi tanulási módszereket, amiket Petrának tanítottál. Már ez a pár óra is sokat segített neki. Nem idegeskedik esténként annyit, nem stresszes, nem sír. Szerencsére elég szorgalmas, csak sajnos nagyon nehezen tanul. Én úgy gondolom, egyre könnyebb lesz neki. Köszönöm!
Szeged
K.M. Tünde - Szülő
Kedves Tanulni jó! Szeretném megosztani Önökkel, hogy hála a programnak a 6. osztályos fiam több tantárgyból is javított a jegyein. Sokkal ügyesebben és magabiztosabban tanul egyedül, készít vázlatokat. Nagyon szeret a foglalkozásokra járni. Szívesen dolgozik együtt a többiekkel és nagyon megkedvelte a csoport vezetőjét; Bettit. Nekünk nagyon sokat segít ez a program. Én mindenkinek csak ajánlani tudom. Köszönjük a sok segítséget! Üdvözlettel :K. M. Tünde
Szeged
Kiss Gabriella - Pedagógus
Kedves Csaba! A nagykátai továbbképzés nagyon fellelkesített bennünket, néhány nap múlva hallottam, hogy az egyik szintén résztvevő kolléganőm nagyon magyarázott, hogyan is alkalmazta a tanultakat. Nekem is sikerült, már néhány dolgot becsempészni – azaz elindultam a megújulás irányában... Kiss Gabriella munkaközösség-vezető Váci Mihály Ált. Isk. Nagykáta
Nagykáta
Andrea - Szülő
Kedves Tanulni jó program vezetői! Szeretnék köszönetet mondani mindazért a programban megtanultakért,amit mára már hasznosan beépítve a mindennapi iskolai életben sikeresen használunk.Sajnos sns-sek vagyunk,többszörösen tanulási nehézségekkel küzdő,érdektelen kamasz fiú.A programnak köszönhetően 1év alatt többet fejlődött Roland gondolkodása,írása,feladatmegoldási készsége,mint az iskolában tartandó fejlesztő órák után tapasztalva.Szeretném ha,minél több iskolában alkalmaznák ezt a módszert.
Szeged
Balogh Andrea - Pedagógus
Kedves Csaba! Köszönjük, a képzés nagyon hatásos volt. A továbbképzésre nem valami nagy lelkesedéssel beülő kollégák is alkalmazzák a tőled tanult módszereket, amit álmomban sem gondoltam volna. Főleg a gyerekek körében nagy a csodálkozás, mert nem tudják, mitől e nagy változás. Úgyhogy mondhatni, teljes a siker. Balogh Andrea munkaközösség-vezető Mikes Kelemen Líceum Sepsiszentgyörgy
Sepsiszentgyörgy