A gyereknevelésnek minden korosztályban meg vannak a maga buktatói. Segítséget keresni, s ezáltal könnyebbé tenni mindennapjainkat pedig nem csak hasznos, de bölcs gondolat is.

Amikor a Plukkido táblajáték tervezőivel, Táncsics Judit pszichológussal és Pintér Orsolya szociálpedagógussal találkoztam a Pedagógus Expón, akkor első gondolatom az volt, de kár, hogy nem korábban történt ez meg! Mennyi hisztitől és sírástól kíméltük volna meg magunkat.

Minden családban, ahol pici gyermek van, nem ismeretlen problémák az ilyen helyzetek. S azt pedig tapasztalatból tudom, hogy a szülőknek íródott nevelési tanácsok kézikönyve sincs mindig kéznél. Pedig de jó lenne egy állandó segítő csapat!

Éppen ezért tartottam zseniális ötletnek a Plukkido játékot. Azokban a nehéz pillanatokban amikor erre a csapatra lenne szükségünk, igazából ott teremnek a játékon keresztül mellettünk. A tervezők nagyszerűen állították össze a játék felhasználási lehetőségeit! Lássuk a játék működését az ő elmondásukban 🙂 !

A Plukkido táblajátékokról

A Plukkido három nevelést segítő mágneses motivációs játéka, a Benefitto, a Land és a Planet a szülőket és a pedagógusokat segíti abban, hogy pozitív megerősítéssel és a feladathelyzetek mesébe foglalásával, játékosan tudják motiválni a óvodás és kisiskolás korú gyermekeket.

A fantázia mozgósításával hatékonyabban oldhatják meg azokat a helyzeteket, amelyek egyébként nehézséget okoznának a mindennapokban. Legyen ez a rendrakás, az önálló étkezés, a dackorszak vagy akár az agresszió kezelése.

Célunk, hogy a gyermeket nevelőknek egy olyan kommunikációs technikát és eszközt adjunk a kezükbe, amivel hatékonyan tudják megszólítani a gyermeki képzeletet, és ezen keresztül a gyermeket.

Az óvodások számára a játék a fő élettér, aminek a segítségével megismerik a világot és elsajátítanak a különféle készségeket. Éppen ezért, a játékon keresztüli motiváció hatékonyabb – és sokszor mindenki számára feszültségmentesebb –, mint sok más módszer, ami a szülők és nevelők eszköztárából gyakran előkerül.

A három szett táblája és figurái az általunk elképzelt erdei és űrbéli manóvilágot elevenítik meg, kortárs grafikusok rajzainak segítségével. A készletek kiegészítik egymást, de önállóan is teljesértékű játékként funkcionálhatnak. Az egyes táblák részeit változatosan egymás mellé tudjuk helyezni, így sok különböző játéktér alakítható ki belőlük.

A játék során a gyermekeket egy mesés kerettörténettel szólítjuk meg, általában egy levél formájában, amit a manó nevében pszichológus és szociálpedagógus szakértőink írnak nekik. A levelek egy-egy manóföldi nehézség megoldásában kérik a gyerekek segítségét.

A mese főhősének célját segítik elérni a gyerekek úgy, hogy a valós viselkedésük függvényében mozdulnak előre vagy jelennek meg a figurák. Van, hogy a gyermeknek össze kell gyűjtenie dolgokat, van, hogy a figurának egyik helyről a másikra kell eljutnia.

A korongok mozgatásával és táblára helyezésével tudunk visszajelzést adni a gyermeknek az ügyességeiről. Egyben ez mutatja a cselekmény előrehaladását is.

Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a játék csak pozitív megerősítést használ, és cél, hogy rávezessük a játékot használó felnőttet, hogy ebben a szemléletben, az apró jótettekre fókuszálva közelítsen a hétköznapi helyzetekhez.

Manólevelet 12 előre megírt témakörből választhat a szülő vagy a pedagógus, ami korábban említettek mellett, például az önálló öltözéstől, az alvási nehézségeken keresztül egészen az érzelmek kibeszéléséig segítik a mindennapokat.

Emellett pedig a kiegészíthető levelek segítségével a játék rugalmasan alakítható, tulajdonképpen bármilyen élethelyzethez. A kiegészíthető levélbe már csak az aktuális problémahelyzetet kell belefogalmazni, a kerettörténetet mi írjuk. Sőt a szülőnek vagy a pedagógusnak lehetősége van arra is, hogy saját maga által megfogalmazott manólevéllel játsszon.



Érdekelnek a játékok? Kattints ide!

Számunkra fontos a véleménye.
Kérjük mondja el, írja le gondolatait a tanulással kapcsolatban felmerülő témákban!


További bejegyzések:


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .