A tanfolyam után azonnal belevetettem magam a munkába. Gyógypedagógusként az SNI-s gyerekek rehabilitációját, ill. a felső tagozaton a normál tanulók tanulási képesség fejlesztését végzem. Olyan klassz, remekül rendszerbe foglalt, sokféle részképesség fejlesztésére alkalmas eszközt adtál a kezembe, hogy a munkám minden területén tudom használni. Köszönöm, hogy ilyen kiérlelt, jól felépített feladatrendszert dolgoztál ki! A gyerekek imádják, mert felébreszti bennük az egészséges versenyszellemet, ugyanakkor megértették, hogy csak önmagukhoz kell mérni magukat. Nagyon jól fejleszthető így az önellenőrzés, az önkritika és az egészséges énképük. A tanfolyami 9 gyerekemmel közel 40 tanulóval dolgozom. Azoknál a gyerekeknél, akikkel már szeptemberben elkezdtem, tapasztalható a vizuális, auditív figyelem fejlődése, sokkal jobban összpontosítanak, a tanulásban eredményesebbek, a kollégák visszajelzései szerint kevesebb a magatartási probléma velük.

Balázsné Lengyel Katalin
Sellye


gondolati szólánc, gondolattérkép

A gyerekek nagyon szeretik a Tanulnijó foglalkozásokat. Alig várják, hogy eljöjjön az ideje. A gondolati szóláncot imádják, 15 percen át csak mondjuk, mondjuk a szavakat. A szülőktől hallom, hogy otthon is ilyet kell játszani. Megjöttek az első kézzelfogható sikerek. A legutóbbi (6.) foglalkozáson a kampós -és a lánctechnikával is sikerült megtanulni nyelvtani, történelmi, földrajzi leckéket. Mikor vagy tíz perc múlva megkértem őket, hogy mondják el, akkor ámuldoztak azon, hogy ez megy, és így nem kell otthon tanulni. Nagyon heuréka élményük volt. Nekem is. Nagyon jó a foglalkozásokat vezetni. Valahogy rám is mindig átragad az ő lelkesedésük, valahogy mindnyájyuknak jókedvünk kerekedik.

Karikó – Tóthné Puskás Gabriella
Szentes


Ez volt 30 éves pedagógus pályafutásom alatti leghasznosabb tanfolyam, amin részt vehettem. Kollégáimmal együtt végig élveztük, sikerült ébren tartani figyelmünket a 30 órán keresztül is.
Nagyon sok ötletet, gyakorlatban használható segítséget adott ahhoz, hogyan könnyebbíthetjük meg tanítványainknak a tanulást, hogyan tehetjük játékosabbá, élvezhetőbbé az ismeretek elsajátítását, elmélyítését.

Molnár Zita


Kedves Csaba!

A képzésen részt vett kollégák egymás közt terjesztik a tanultakat – azt hiszem, ez az igazi elismerés! Köszönet még egyszer az elhivatott, színvonalas képzésért!

Balatincz Gyöngyi
Nagyatád-Háromfa

*Borítókép:
Image by Stefan Schweihofer from Pixabay

Számunkra fontos a véleménye.
Kérjük mondja el, írja le gondolatait a tanulással kapcsolatban felmerülő témákban!


További bejegyzések:


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .