
Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2022. november 25.
Mi lesz most? Még több mérés. Tanév elején is, tanév végén is. Több tantárgyi területen, több évfolyamban is. Szülők, gyermekek, pedagógusok aggódnak, tartanak tőle. Miért kell? Mi lesz az eredmény következménye?

Miért nem szeretik a tanulók a gondolattérképet?
Szerző: Hézl József Kategória:Tanulás2022. november 22.
Azt tudjuk, hogy a kisiskolások lelkesek, és egy kis játék után madarat lehet velük fogatni. A kamaszokat viszont nagyon nehéz kibillenteni a komfortzónájukból. Komfortzónából kilépésnek számít például, ha nem a megszokott módon kell jegyzetelni az órán. A tanulók tekintélyes része – akik a szakképzésben találkoznak először a gondolattérképpel – nem szeretik ezt az eszközt

A tanulás nehézsége a szakképző iskolákban
Szerző: Hézl József Kategória:Tanulás2022. november 17.
Nem tévedünk sokat, ha azt mondjuk, hogy egy gyermek életében a kamaszkor a legnehezebb szakasz. Hiszen meg kell küzdenie a saját testével, a hormonjaival és a kapcsolataival is. Ez jóval nehezebb, ha a családi háttér sem megfelelő. Összeszedtem néhány pontot, amellyel betekintést szeretnék nyújtani a szakképzésben tanuló diákok tanuláshoz való hozzáállásáról.

Diákok a "Tanulnijó" tanfolyamról
Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2021. július 15.
14 bemutatót tartottunk a programról 10 különböző városban, szülőknek, gyerekeknek közösen. Több mint 500-an ismerkedtek meg így eddig a tanulásfejlesztő programunkkal. Az őszi kampány végére közel 150 tanuló iratkozott be. Nagy tisztelettel köszönjük a kedves szülők és gyerekek bizalmát. Csoportvezető kolléganőimmel, kollégáimmal minden erőnkkel azon leszünk, hogy megfeleljünk ennek a bizalomnak, és minél többen elmondhassák, amit egy győri anyuka:

Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2021. június 1.
Sokat beszélgetünk a tanulásról otthon is, a gyermekeinkkel. Persze legtöbbször hasonló a beszélgetés lényege. Ahogy Ranschburg tanár úr mondta, követjük a szülői mintákat, és mindig emlegetjük, hogy magadnak tanulsz, amit megtanulsz soha nem vehetik el tőled. De ez nem hatott gyerekeinkre, ahogy annak idején ránk sem. Hogy miért az biztosan egyértelmű.

Hogyan tanulunk 21. században?
Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2020. december 1.
Cikkek százai, továbbképzések, tanfolyamok szólnak évtizedek óta arról, hogy a hagyományos olvasva – és megint újra olvasva – tanulás mennyivel kevésbé hatékony, mint azok a tanulási módszerek, amelyek tanulói tevékenységre épülnek.

Szerző: Valent Beáta Kategória:Tanulás2020. november 20.
Ha őszinte akarok lenni, akkor kellő megértéssel álltam hozzá a tavaszi járványhullámhoz az otthon dolgozó és otthon tanító szülőkkel szemben. Most egy kicsit más megvilágításba került ez a dolog nálam, hisz most már nem ovis mind a két gyerkőc. Az egyik bekerült az iskolába… S most már teljen más az otthon dolgozó és egyben otthon tanító szülők szerepe a szememben.


Vázlatkészítés a tanulási folyamat megkönnyítésére
Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2020. október 30.
A vázlatkészítésnek több formája létezik, ami eredményes, és a tanulás szempontjából maradandó emlékeket generál. Ez elsősorban a megtanulandó tananyag szerkezetétől függ.

"Tanulnijó" tanfolyamok online
Szerző: Petkes Csaba Kategória:Hírek2020. október 8.
Jelen helyzetben úgy tűnik, tanulási segítségre fokozottan szükség van. Sokféleképpen reagálnak a gyerekek, a tanár kollégák a kialakult helyzetre. Hónapokig nem úgy működött az iskolarendszer, a tanulás, ahogy előtte megszoktuk.

Vélemények a projektpedagógiai képzésről
Szerző: Petkes Csaba Kategória:projektpedagógia2020. szeptember 29.
Egyre több az érdeklődés a projektpedagógiai megoldások iránt. Ezért talán érdekes lehet a váci Karolina Katolikus Általános Iskola tanárainak megtisztelő véleménye projektpedagógiai képzésünkről:

Iskolakezdés - Kétségek és bizodalmak
Szerző: Valent Beáta Kategória:Iskola kezdés2020. szeptember 16.
Most már tényleg itt az idő, megy a gyerkőc az iskolába. Félek, de nem mutatom. Félek, mert még olyan kicsi, még csak most lett 6 éves.

Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2020. szeptember 14.
Rengeteg megjegyzendő tartalommal kell megküzdeniük a gyerekeknek az iskolában. Sorrendek, folyamatok, idegen szavak, évszámok, tudományos megnevezések, definíciók, versek. Tehát mindaz, amit nagyon pontosan, szinte szó szerint kell tudni.

Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2020. szeptember 7.
Divatos szó manapság a gamifikáció. Hívjuk fel a figyelmet mindenre játékos formákkal, vetélkedéssel, versenyhelyzettel, a nyerési esélyek, a pozitív visszajelzések nyújtotta motivációs lehetőségek kihasználásával.

Az alkotó tanulás – szükségessége és lehetőségei
Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2014. október 2.
A legutóbbi cikkeimben jó pár memorizálási játékot igyekeztem bemutatni, előtte pedig a memóriavázlatról, tankönyvi szövegek átalakításáról, kivonatolásáról volt szó.

Nem is tanulunk, „csak” játszunk! 4.
Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2014. szeptember 30.
Még mindig nem fogytam ki a memorizálási játékokból. Hogy miért tartom fontosnak, hogy sok ilyet ismerjünk és alkalmazzunk, azt már az előző cikkemben megindokoltam, tehát inkább a konkrét módszer leírására koncentrálnék.

Nem is tanulunk, „csak” játszunk! 3.
Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2014. szeptember 28.
Még mindig memorizálási játék. Mivel már ez a harmadik ebben a sorozatban, kedves olvasóim lassan azt fogják gondolni, ez a mániám. Részben igazuk is van azoknak, akik így érzik. Tényleg rendkívül fontos, hogy a tanulási folyamatokat játékossá tegyük. Tényleg elűzi a tanulók ellenállását, passzívitását, ha változatos, érdekes, belső interakciókat igénylő, tanulói aktivitást motiváló játékokat tudunk a tanulás hagyományos lépései közé csempészni.

Nem is tanulunk, „csak” játszunk! 2.
Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2014. szeptember 26.
Legutóbb a memória-dominó módszerét igyekeztem bemutatni, az alább következőkban pedig a „Kincstár” nevű memorizálási játékkal foglalkozunk.

Nem is tanulunk, „csak” játszunk!
Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2014. szeptember 24.
Memorizálási játékok alkalmazása a konkrét tantárgyi tanulásban – memória-dominó: a tartósabb megjegyzés érdekében hogyan tudjuk élményszerűbbé, érzelemmel telítetté tenni a tanulási folyamatot.

Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2014. szeptember 22.
Mik azok a szituációk, párbeszédek, amelyek a legtovább – akár évtizedekig is – egészen pontosabban tárolódnak emlékeinkben?

A memória csodája és szerepe a tanulásban
Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2014. szeptember 20.
Aki tanul, többször is memorizál, egyetlen tanulási folyamaton belül is. Amikor először hall vagy lát egy számára új információt – amennyiben valóban aktív – rögtön megpróbálja azt a gondolataiban már meglévő ismerethez, élményhez, emlékképhez kötni.

Készítsünk memóriavázlatot 2. rész
Szerző: Petkes Csaba Kategória:memóriavázlat2014. szeptember 18.
Hogyan tudjuk elérni, hogy tanulóink a tankönyvi szöveget, a füzetben található gondolatokat, a térkép információit önállóan legyenek képesek megjeleníteni, rendszerezni?

Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2014. szeptember 16.
Hogyan tudjuk elérni, hogy tanulóink a tankönyvi szöveget, a füzetben található gondolatokat, a térkép információit önállóan legyenek képesek megjeleníteni, rendszerezni?

A tankönyv, mint forrás 2. rész
Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2014. szeptember 14.
Hogyan lehetne elérni, hogy a tanulóink tényleg figyelmesen olvassák el a tankönyvi szöveget, a füzet vázlatát, figyeljék meg a mellékelt illusztrációkat vagy a térkép adatait?

Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2014. szeptember 12.
Új tanév, új lap, de a téma maradjon a régi! A tanulás folyamatáról, konkrét módszereiről tavaly megkezdett cikksorozatomat – remélem kedves olvasóink örömére és egyetértésével – az új lapban, az új tanévben is folytatnám.

Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2014. szeptember 10.
A vázlatkészítés a tanulási folyamat egyik legfontosabb, a végső hatékonyságot döntően befolyásoló szakasza. A vázlat felépítésének módját és formáját tekintve is több megoldás közül választhatunk.

No, most húzzuk alá a lényeget! 2. rész
Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2014. szeptember 2.
Mozaikkal is serkenthetjük a lényegkiemelést. Ebben az esetben a kiinduló feladat ugyanaz. Tehát mindenki alakítsa ki a saját szóvázlatát, majd tegyük a lapokat középre, és a csoport alkosson egy közöset, amit minden tag el tud fogadni, és a további tanulásra alkalmasnak tart.

No, most húzzuk alá a lényeget! - A lényegkiemelés szerepe a tanulási folyamatban
Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2014. augusztus 31.
Szövegszerű megtanulandó tananyagok esetében fontos, hogy a szöveget kezelhető, átlátható részegységekre bontsuk. Ez már alsó tagozaton elkezdődik a mesék, mondák jeleneteinek megjelenítésével, a szöveg bekezdésekre tagolásával. Ez legtöbbször érthető is a gyerekek számára, és a részegységek határait harmadik, negyedik osztályban már maguk is meghatározzák. Segít ebben persze a tankönyvi szöveg tagolódása is.

Emlékeztek? A múlt félévben tanultuk! 2. rész
Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2014. augusztus 29.
Az igaz, hogy egy-egy tanulónk meglepően pontos és részletes ismeretei csak bizonyos részterületeket érintenek, és csak nagyon ritkán állnak össze rendszerré a gyerekek fejében, de a további kapcsolódások, és a rendszerek megalkotása szempontjából igenis segíthetnek.

Emlékeztek? A múlt félévben tanultuk! - Az előzetes ismeretek szerepe a tanulási folyamatban
Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2014. augusztus 27.
Az eddigiekben sorra vettük a tanulás kezdő szakaszainak az észlelés és a befogadás fázisának jellemzőit, a szükséges részképességek fejlesztési lehetőségeit. Egy nagyon fontos aspektusból meg kell még vizsgálnunk a tanulási folyamat első lépéseit. Ez pedig az előzetes ismeretek szerepe.

„De jó, most a Laci bácsival lesz óránk!” 2.
Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2014. augusztus 25.
Amikor csak tehetjük, színekkel, játékos feladatokkal, zenével, saját személyiségünk kisugárzásával mindig keltsünk pozitív érzelmeket a tanulás során, hogy azok kötődjenek a tanult információhoz, és akkor azt fogjuk érezni, hogy a gyerekek később is szívesen foglalkoznak az adott információval vagy tantárggyal.

„De jó, most a Laci bácsival lesz óránk!”
Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2014. augusztus 23.
- Melyik tantárgyat szereted a legjobban? - Hát a történelmet. - Tényleg? Pedig az nem is olyan könnyű. Miért pont azt? - Mert nagyon kedves az Irci néni. Olyan érdekeseket mesél!

Jé, ez ilyen érdekes! - A tanulási motiváció fejlesztése 2. rész
Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2014. augusztus 21.
Az előző részben (Jé, ez ilyen érdekes! - A tanulási motiváció fejlesztése) leírtakkal ellentétes hatást vált ki a hagyományos órakezdés: - Üljetek le! Mi volt a házi feladat? Igen, 21 oldalon a 4-es feladat. No, nézzük, ki vállalja? Miért mindig ugyanazok jelentkeznek? Ugye ezt már mi magunk is unjuk? Hát még a gyerekek!

Jé, ez ilyen érdekes! - A tanulási motiváció fejlesztése
Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2014. augusztus 18.
Az eddigiekben a tanuláshoz szükséges legfontosabb részképességekről – a vizuális –és auditív percepcióról, valamint a koncentrációról – ejtettünk szót. Van azonban egy nagyon fontos tényező, aminek hiánya a fent említett képességek megléte ellenére blokkolhatja az egész tanulási folyamatot. Ez a részképesség a motiváció.

A koncentráció képessége és fejlesztési lehetőségei 2. rész
Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2014. augusztus 16.
A hagyományos tanórákon is megvalósítható – és megvalósítandó – feladat tanulóink figyelmének erősítése. Szinte minden hagyományos munkafüzeti gyakorlatsor, tollbamondás, feladatmegoldás fejleszti a koncentrációt, ha megvalósul. De megvalósul-e teljes körűen?

A koncentráció képessége és fejlesztési lehetőségei
Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2014. augusztus 14.
Ha most nem figyelsz, nem fogod tudni!!! Hányszor szólítjuk fel tanítványainkat, hogy figyeljenek ránk, a tankönyvi szövegre, az illusztrációra, egymásra? S mindez hányszor eredményes?

Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2014. augusztus 12.
Tehát nekünk pedagógusoknak és szülőknek muszáj auditiv megfigyelést is fejlesztő gyakorlatokat, játékokat becsempésznünk a gyerekekkel való mindennapos tevékenységeinkbe. Pedagógusként ugyanúgy, mint a vizualitás fejlesztés esetében, különösen az óráink elejére.

Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2014. augusztus 10.
Ugye hányszor érezzük, hogy van, akinek hiába mondtuk el már harmadszor ugyanazt, még mindig nem köszön vissza belőle semmi. Pedig ahogy megyünk előre az években, egyre többször kényszerülünk rá, hogy alkalmazzuk a tanári magyarázat módszerét.

A vizualitás fejlesztése 2. rész
Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2014. augusztus 8.
Tehát a legegyszerűbb forma: - Gyerekek, mutatok egy érdekes képet. Figyeljétek meg jól! 20 másodpercetek van. A kivetítés után a legegyszerűbb utasítás: No, most rajzoljátok le a képet! De lerajzoltathatjuk késleltetéssel is, akár a házi feladat leellenőrzése után is. El is mesélhetjük, mit láttunk a képen.

Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2014. augusztus 6.
Bár mindig igyekszünk a lehető legtöbb érzékelési csatornát bevonni, azért elmondhatjuk, hogy a leggyakrabban az információszerzés során a látásunkat és a hallásunkat használjuk. Különösen, ahogyan haladunk előre az években, és egyre elvontabb ismereteket kell értelmezniük tanítványainknak.

Szerző: Petkes Csaba Kategória:Tanulás2014. augusztus 4.
Mi kell ahhoz, hogy tanulni tudjunk? Hogy tanulni tudjanak a gyerekek? Világos, szépen berendezett tanterem? Szép tankönyvek? Kedves, felkészült, következetes pedagógusok?