Szövegszerű megtanulandó tananyagok esetében fontos, hogy a szöveget kezelhető, átlátható részegységekre bontsuk. Ez már alsó tagozaton elkezdődik a mesék, mondák jeleneteinek megjelenítésével, a szöveg bekezdésekre tagolásával. Ez legtöbbször érthető is a gyerekek számára, és a részegységek határait harmadik, negyedik osztályban már maguk is meghatározzák. Segít ebben persze a tankönyvi szöveg tagolódása is.

Ennél viszont nehezebben érthető és elsajátítható a lényegkiemelés folyamata, egyáltalán a lényeg, mint fogalom megértése. Ezért aztán gyakran előfordul, hogy mi magunk mondjuk meg tanítványainknak, hogy mit húzzon alá, mit emeljen ki. Sőt sokszor készen elé tesszük a vázlatot, hogy másolja le. Ezekben az esetekben a gyerekeket nem késztetjük gondolkodásra, alkotó tevékenységre, és sajnos a kész minták csak kevés tanítványunknál épülnek be a tanulás önálló módszereibe.

Mostanában lényegkiemelés címén divatossá vált a kiemelő filc használata. Ezzel aztán sokan a kötőszavak kivételével az egész szöveget átszínezik. Erre szoktam mondani: – Most már egész pontosan tudod, mi a lényeg.

A fenti módszereknél sokkal célravezetőbb, ha a lényegkiemelésre is úgy tekintünk, mint egy megtanulandó módszerre, amit tanítványainkban fokozatosan kell felépítenünk, hogy végül önállóvá váljon. Ezért jobb, ha sokszor játszunk olyat, hogy egy-egy szövegegységre, bekezdésre vonatkozóan megkérjük őket, hogy ők maguk írják ki azt a három vagy négy szót, szószerkezetet, amiről úgy gondolják, hogy azt látva a szöveg tartalmát el tudnák mondani akár akkor is, ha a könyvet becsuknánk.

Így nem mondtunk ki számukra érthetetlen szavakat, utasításokat – lényegkiemelés, kulcsszó, kulcsmondat – hanem saját tevékenységükön keresztül, gondolataikat felhasználva rávezethetjük őket arra, hogy vannak a szövegnek olyan elemei, amelyek szinte oszlopként hordozzák az egészet, és ha ezeket megtaláljuk, róluk a szöveg többi része már könnyedén eszünkbe jut. Természetesen ezek a kiemelt szavak, szószerkezetek nem lesznek megegyezőek, sőt nagy eltéréseket is mutathatnak.

„Mivel mindenki sokoldalú, ezért mindenki többféleképpen tanul. Viszont mindnyájunknak vannak meghatározó eszközkészletei, kedvelt csatornái és másodlagos, alárendelt megközelítési módjai.”
Priscilla L. Vail: Learning Styles (Tanulási stílusok)1992. New Jersey, Modern Learning Press.

Ezért érdemes ezeket összevetni, hiszen nem csak a gyerekeknek, legtöbbször nekünk felnőtteknek is mások a viszonyítási pontjaink, még ugyanazon dolgok esetében is. Ezen összevetés nagyszerű módszere például, ha négyes csoportokban ugyanazon szövegrészletről mindenki külön lapra kiírja azokat a kifejezéseket, amelyekről úgy gondolja, hogy ezeket látva az egész szövegrészlet eszébe jut.

Majd ezeket elindítják a csoporton belül körbe. Mindenkinek adunk 1 percet, hogy átnézze a másik munkáját és hozzátegye a saját elképzelését. Áthúzni, elvenni nem szabad. Ha körbeértek a lapok, minden csoporttag láthatja a saját szóvázlata mellet a többiek javaslatait is. Ekkor adjuk meg a lehetőséget arra, hogy felülbírálhassa saját eredeti elképzelését, és alakítsa ki saját szóvázlatát. Ez hasonlít a kerekasztal technikához, de nem teljesen ugyanaz.

Folyt. köv.

*borítókép: pixabay.com

Számunkra fontos a véleménye.
Kérjük mondja el, írja le gondolatait a tanulással kapcsolatban felmerülő témákban!


További bejegyzések:


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .