Nem tévedünk sokat, ha azt mondjuk, hogy egy gyermek életében a kamaszkor a legnehezebb szakasz. Hiszen meg kell küzdenie a saját testével, a hormonjaival és a kapcsolataival is. Ez jóval nehezebb, ha a családi háttér sem megfelelő. Összeszedtem néhány pontot, amellyel betekintést szeretnék nyújtani a szakképzésben tanuló diákok tanuláshoz való hozzáállásáról.
1, 12 év tanítás tanítás után és mentálhigiénés szakemberként is
rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem a szakképzésben a tanulás „élményéről”, ami leginkább negatív előjelű. Ne kerteljünk. A szakképző iskolákban a tanulók nem szeretnek tanulni. Van némi elképzelés afelől, hogy hogyan képzelik el az életüket, de legyünk őszinték, ezek nagyon elnagyoltak. Nem azt szeretném mondani, hogy 14-15 évesen már kész élettervvel kellene nekivágni egy szakma megtanulásának. Ó, nem. Hanem inkább azt, hogy ezek olyan célok, amelyek kevéssé elérhetőek a fiatal számára. Természetesen a célok kitűzése önismereti kérdés, ami ebben a korszakban eléggé képlékeny. Nem látják a saját készségeiket, képességeiket, az önbizalmuk pedig meglehetősen alacsony.
Aztán itt van az a probléma is, hogy a szakképzésben is vannak közismereti tantárgyak, amelyeket nem szívesen tanulnak, pedig leginkább ezeken az órákon lehetne fejleszteni azokat a készségeket, amelyek a szakma elsajátításához szükségesek lennének. Hiszen az olvasás, írás és számolás sok esetben a legalapvetőbb szinten sem megy. Ez pedig abból fakad, hogy nemcsak rossz alapokkal rendelkezik a tanuló, hanem egyéb, pedagógiai szakszolgálatok által kiszűrt nehézségei is vannak, tehát minden, ami disz-szel kezdődik.
2, Az első 4 év annyira meghatározó a gyerekek életében,
hogy képesek abból élni a későbbiekben, sőt a szakképzőben is. Vagyis lehet mondani, hogy a tanulási folyamat 4. osztály után gyakorlatilag leáll. Amióta Tanulásmódszertant tanítok, azóta tudom ezt. Mindig ezzel a gondolattal kezdem az első órát, és sajnos helyeslően bólogatnak a diákok. Innen szép nyerni!
Nálam alapvető, hogy a tanulásmódszertant két dologgal kötöm össze: egyrészt játékkal – ez mostanában a babzsákhoz kötődik –, másrészt az önismerettel. Kell ugyanis némi önismeretemnek lenni ahhoz, hogy megtaláljam a számomra megfelelő tanulási módokat.
3, További nehézséget jelent, hogy a szakképzőben a 9. évfolyam szűrő évfolyam.
Vagyis olyan fluktuáció van, amellyel egy osztály csoportdinamikája nem tud megbirkózni. A szerepek „leosztása” meglehetősen sokáig tart, nem beszélve arról, hogy ha valakit a tanév elején beletesznek egy skatulyába, akkor onnan már nagyon nehéz kievickélni.
Nagyon sok diáknak olyan rosszak a körülményei,
hogy a tanulás egyáltalán nem prioritás az életében. Vagy családi vagy pedig anyagi problémákkal küzd, amelyek nyilvánvalóan sokkal jobban lekötik a figyelmét, mint a tanulás.
Hogyan lehet mégis ezeket a tanulókat a tanulásra bírni? Azt gondolom, egyetlen dolog van, amellyel eszközt lehet adni a kezükbe, ez pedig a kapcsolat. A „problémás” tanulók kétségbeesetten keresik a helyüket, de ha van olyan tanár, akivel szorosabb kapcsolatot tudnak kialakítani, jelentős mértékben meg tudja könnyíteni a beilleszkedésüket. Minden tanulási módszer alapja az, hogy egy elfogadható szinten rendben vagyunk magunkkal. Ugyanis, amíg az érzelmi tankjaink üresek, addig beszélhetnek nekünk bármilyen módszerről. Egy magányos, sebzett diák sosem fog megtanulni hosszú szakmai szövegeket, amíg nem érzi, hogy tartozik valahová, hogy szereti valaki. Tehát kapcsolódjunk és keressük a kontaktot, mert ez lehet az egyik – ha nem az egyetlen – módja ezen diákok tanulásra bírásának!
Hézl József
ahaélmény.hu
