„De jó, most a Laci bácsival lesz óránk!” 2.

„De jó, most a Laci bácsival lesz óránk!” c. bejegyzés folytatása:

Tehát amikor csak tehetjük, színekkel, játékos feladatokkal, zenével, saját személyiségünk kisugárzásával mindig keltsünk pozitív érzelmeket a tanulás során, hogy azok kötődjenek a tanult információhoz, és akkor azt fogjuk érezni, hogy a gyerekek később is szívesen foglalkoznak az adott információval vagy tantárggyal.

Ha csak a fenyegetettség légkörét tudjuk megteremteni, ha a célokat nem egyeztetjük velük – tehát nem érzik magukénak ezeket a célokat –, ha a motivációnk csak negatív elemekre épül (Ha nem tanuljátok meg, …ha nem fogjátok tudni,…ha nem lesz kész,…), akkor ne csodálkozzunk, hogy a gyerekek nem szívesen foglalkoznak a tantárgyunkkal, nem örömmel mennek az iskolába.

Ha sokat követelünk keményen, a gyerekek az adott időszakban valószínűleg megtanulják, amit kérünk, de nem lesz tartós, mivel nem kötődik hozzá pozitív érzelem.
Ha viszont az alapvető információk megtanulása mellett sikerül érdekességeket felvillantanunk, pozitív hangulatot teremtenünk, akkor nagy eséllyel hosszabb távon rögzülnek a megtanultak, és a későbbi folyamatokra fennmarad az érdeklődés, ami alapja a továbblépésnek.

Dr. Gáspár Mihály tanár úrtól – a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola pszichológia tanszékén – gyakran hallottuk az alábbi mondatot:

„A gyermek és a pedagógus közötti pozitív emocionális viszony nélkül nem beszélhetünk nevelésről, oktatásról – csak idomításról.”

Gordon Stokes kineziológus kutató véleménye pedig az alábbi a tanulásról:
(Dyslexic Learning Correction and Brain Integration; Burbank, 2001)

„A tanulási problémák 80 százaléka a stresszel van összefüggésben. Tüntesd el a stresszt, és eltünteted a problémákat!”

Peter Kilne a The Everyday Genius ( A mindennapok zsenije) című művében egészen egyszerűen fogalmazza meg a lényeget:

„A tanulás akkor a leghatékonyabb, ha élvezzük.”

Ha ezt a három véleményt együttesen végiggondoljuk, a feladat egyértelműnek tűnik, bár korántsem könnyű a megvalósítása. Nem könnyű mai korunkban a pedagógusnak kedvesnek, nyitottnak, innovatívnak, érdeklődőnek lenni, a rengeteg megaláztatás, adminisztratív pluszmunka, a gyakori védtelenség és kiszolgáltatottság ellenére. Mégis úgy tűnik, nincs más esélyünk. Ha másban nem is, a gyerekek mosolyában kifizetődik. A legnagyobb elismerés mégiscsak az a pedagógus-pályán, ha a gyerekek mindig örömmel jönnek az órámra.
Kívánom, hogy adassék meg mindnyájuknak!