Ha őszinte akarok lenni, akkor kellő megértéssel álltam hozzá a tavaszi járványhullámhoz az otthon dolgozó és otthon tanító szülőkkel szemben. Most egy kicsit más megvilágításba került ez a dolog nálam, hisz most már nem ovis mind a két gyerkőc. Az egyik bekerült az iskolába.
S most már teljen más az otthon dolgozó és egyben otthon tanító szülők szerepe a szememben.
Igaz még nem zárták le az általános iskolákat
– bízom benne nem is fogják –, de azt látjuk, hogy a tesztelések bevezetése nem nyugtatja meg a pedagógus társadalmat. Érthető, hisz a gyermekek tünetmentesen hordozzák a vírust. Ahogy korábban már írtam, tanári közösségeinkben sok kolléga van már túl az 55-60 éven, s így ezzel belekerül a veszélyeztetett korosztályba, s nyílván emiatt tartanak is a fertőzéstől.
Elsős gyermek anyukájaként tudom, hogy az alsó tagozatos gyerekeknek még nagyon fontos, hogy a szóbeli dicséret mellett a fejét is simogassa meg a tanító nénije. S ha őszinte akarok lenni, akkor eddig nem nagyon hallottam azt gyermekemtől, hogy a tanítók elhúzódnának tőlük.
A másik oldal feladata is nagyon nehéz.
A szülők otthon – home officeban – dolgoznának. Dolgoznának, ha tudnának, pláne ha alsós a gyermekük.
Tény, hogy az alsós gyerekekkel ott kell ülnie a szülőnek, együtt kell tanulni vele. Nekünk szerencsénk van. Nagyon jó, nagyon ügyes a tanítónénink. Most éppen beteg a gyerkőc, így itthon van. Napi szinten kapjuk a leckét, elég komoly módszertani útmutatással, hogy mit és hogyan taníthatok meg neki. Nyilván nem szeretném én sem, ahogy senki, hogy sokat hagyjon ki. Ami előny jelenthet, talán az, hogy a gyerek saját tempójával tudunk haladni.
De a home office, mint valós munka eléggé megterhelő. A nap végére érve érzem, hogy az agyi kapacitásom egy moháéval tud egyszinten lenni egy – egy nehezebb nap után…
Szóval utólag is nagyon nagy tisztelet az otthon dolgozó és tanító szülőknek, mert nehéz dolgot visznek véghez, s ezt nem lehet elégszer elmondani!
Jó lenne ez ügyben megismerni minél több szülőtársunk véleményét, tapasztalatát.
Talán épp itt a hozzászólásokban…
Köszönettel: Valent Betti
