Jé, ez ilyen érdekes! – A tanulási motiváció fejlesztése 2. rész

Az előző részben erről volt szó:

Az eddigiekben a tanuláshoz szükséges legfontosabb részképességekről – a vizuális –és auditív percepcióról, valamint a koncentrációról – ejtettünk szót. Van azonban egy nagyon fontos tényező, aminek hiánya a fent említett képességek megléte ellenére blokkolhatja az egész tanulási folyamatot. Ez a részképesség a motiváció.

A pedagógusok gyakran panaszkodnak, hogy a gyermekek érdektelenek, nagyon nehezen motiválhatók. Ez valószínűleg mai világunkban, sok esetben igaz is. Ez igazán akkor okoz problémát, ha a pedagógusok és a szülők, ebbe belenyugszanak, ezt megváltoztathatatlan állapotként fogják föl, és azt mondják: – Sajnos a gyerek érdektelen, motiválhatatlan, semmi nem kelti fel az érdeklődését, nem lehet vele mit kezdeni.

Pedig a pszichológusok szerint a motiváció is egy képesség. Ha valaki úgy gondolja, hogy ez egy állapot, akkor megásta saját munkájának sírgödrét. Mert ha ezen nem tudunk változtatni, az adott gyerek egyáltalán nem fog semmit sem tanulni, sem tőlünk sem mástól.

Hogyan fejleszthetjük a motivációt, egyáltalán hogyan csiholhatunk ki belső érdeklődést azokból a gyerekekből, akikről az hírlik, hogy teljesen érdektelenek? Talán kicsit meg kellene változtatni az időbeli struktúrákat, hogy a pedagógusnak lehetősége legyen még a gyerekek előtt beérni az osztályterembe órakezdéskor. Legalább néha.


Az előző részben (Jé, ez ilyen érdekes! – A tanulási motiváció fejlesztése) leírtakkal ellentétes hatást vált ki a hagyományos órakezdés: – Üljetek le! Mi volt a házi feladat? Igen, 21 oldalon a 4-es feladat. No, nézzük, ki vállalja? Miért mindig ugyanazok jelentkeznek?
Ugye ezt már mi magunk is unjuk? Hát még a gyerekek!

Természetesen tanulóink érdeklődését nem elég felkeltenünk – bár ha ez sikerül, jelentős csatát nyertünk meg –, ébren is kell tartanunk a tanóra és a tanulási folyamatok során. Ennek érdekében a tanulásnak egyre inkább hasonlítania kell a valós alkotó folyamatokhoz. Tanulóinkat ugyanis az biztosan nem motiválja – talán egészen elenyésző hányadot leszámítva –, hogy milyen jó lesz, tudni fogom a Thalesz-tételt, vagy a karlócai béke időpontját. Mert attól nekem miért lenne jobb?

Ha viszont sikerül olyan alkotó folyamatokat szerveznünk, amelyekben ezen ismeretek felhasználása elkerülhetetlen, akkor a cél érdekében a tanulók megszerzik és felhasználják a szükséges informális tudást. Csak legyen lehetőségük munkájukat egymásnak bemutatni, esetleg azzal versenyezni is. Milyen érdekes: így el is jutottunk a projekt-szerű tanulásszervezés gondolatához.

A legfontosabb motivációs tényező – erős meggyőződésem szerint – mind a mai napig a pedagógus személyisége:

• Akiről mindig azt érzik, hogy segít, támogat.
• Aki képes az elérendő célokat személyessé tenni.
• Aki igazán hisz a diákjai képességeiben.
• Akinek az elvárásait érdemes teljesíteni.
• Aki képes a gyereket megnevettetni és velük együtt nevetni…
A sor persze folytatható lenne. Mint ahogy igazából a téma is kimeríthetetlen.

Két jellemző gondolat Paul Ginnistől:

„… figyelmünk alapvetően attól függ, hogy valamely meghatározott pillanatban mi az, amit igényeinknek megfelelőnek, céljainkkal egybehangzónak vélünk.”

„… a figyelem fenntartásához minden órán, illetve óráról órára gondoskodnunk kell az újdonságról és a változatosságról.”

Paul Ginnis: Tanítási és tanulási receptkönyv

Oszd meg, ha hasznosnak találod! Köszönöm :)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..