Azt tudjuk, hogy a kisiskolások lelkesek, és egy kis játék után madarat lehet velük fogatni. A kamaszokat viszont nagyon nehéz kibillenteni a komfortzónájukból. Komfortzónából kilépésnek számít például, ha nem a megszokott módon kell jegyzetelni az órán. A tanulók tekintélyes része – akik a szakképzésben találkoznak először a gondolattérképpel – nem szeretik ezt az eszközt.

Vajon miért nem?

Egy magyarórán, amikor egy csapattal először használtuk a gondolattérképet, akkor mondták, hogy ők ezt nem tudják értelmezni. Nem tudják, hogyan következnek egymás után a kis „fejezetek”. Azt mondták, hogy kusza és átláthatatlan, és ebből nem tudnak tanulni. Hirtelen belém nyilallt, hogy az ő fejükben kizárólag a lineáris vázlatkészítés él. Ez nyújt biztonságot, valószínűleg azért, mert gondjuk van a térlátással, amely szinte minden szakmához kellene. Pedig, ha ezen túl tudnának lendülni, akkor a kreativitás egy új dimenziója tárulhatna fel előttük.

A másik dolog, amire nehéz őket rávennem, hogy színezzenek, mert ezzel is segítik az agyukat az emlékezésben. Ritka az a fiú, akinek színes ceruzák is vannak a tolltartójában, ugyanis gyermeteg dolognak tartják. A gondolatfelhő felhőcskéi, ha színesek, jobban megmaradnak az emlékezetben, mintha fehérek maradnának.

A harmadik, ami nehéz számukra, hogy piktogramokat használjanak. Úgy gondolom, hogy azért megy nekik nehezen, mert a fantáziájuk és a szövegértésük nem elég fejlett hozzá. Ugyanis hiába olvassák el, nem tudják kivenni a szövegből azt, amitől az egészre emlékeznének, ha társítanának hozzá egy pici képet.

Mindig az cseng vissza a fülembe, amit egy „Tanulnijó” tanfolyamon hallottam: nincs olyan, hogy valaki audiális vagy vizuális, mert ha összekapcsoljuk az érzékszerveinket, akkor jobban megmaradnak az információk, és a legszárazabb adat is életre tud kelni.

Tulajdonképpen az történik a színek és piktogramok által, hogy a bal és a jobb agyféltekénket összekapcsoljuk. Az előbbi ugyanis az információkért, a másik viszont az érzelmekért felelős. Amikor egy filmet megnézünk, azért emlékszünk rá olyan élénken, mert mindegyik jelenethez egy érzés társult. A vizuális élményről nem is beszélve.

Vagyis az információk megjegyzésének egyik kulcsa, hogy valamilyen érzést váltson ki belőlünk. A másik, hogy a szöveget képpé alakítsuk. Ezáltal az érzékszerveink együtt dolgoznak, és az információ hosszabb távon meg fog maradni.

De ne gondoljuk, hogy egyik pillanatról a másikra menni fog! A tanulás sok esetben gyakorlással jár. Fel tudjuk idézni, hogyan tanultunk meg először egy verset? Vagy Környezetismeret órán egy állat jellemzését? Gyakoroljunk és alkossunk! Az alkotáshoz öröm társul, és ha öröm van, akkor motiváció is.

Gondolattérképre fel!

Hézl József
ahaélmény.hu