Jelen helyzetben úgy tűnik, tanulási segítségre fokozottan szükség van. Sokféleképpen reagálnak a gyerekek, a tanár kollégák a kialakult helyzetre. Hónapokig nem úgy működött az iskolarendszer, a tanulás, ahogy előtte megszoktuk. A digitális oktatás során a tanulási motiváció még inkább egyedivé vált, mint addig. Elmaradt a tanító néni, tanár néni, tanár bácsi mosolya, biztatása, dicsérete, segítsége. Pedig ez sokakat átlendített, aktivizált addig a nehéz és fárasztó perceken az iskolában.
Így a mostani tanévkezdés során azt fedezhettük fel, hogy nagyok lettek a különbségek egyetlen osztályon belül is. Akár a megszerzett tudást, akár a tanulási képességek fejlődését tekintjük.
A tanterv viszont egységesen vonatkozik mindenkire. Haladni kell tovább, hiszen újra lesz majd kompetenciamérés, sőt eljön a központi felvételi ideje is. Ráadásul ezek a fránya tananyagok sok esetben egymásra épülnek. Tehát megfelelő alapok nélkül nem nagyon fog menni a következő.
Nem értheti a hatványozást, aki nem tud biztosan fejben szorozni.
Nem igazán érti mi miért történt a reformkorban, aki nem ismeri a magyarság előző évszázadainak szabadságküzdelmeit.
Ugye ezeket a példákat sokáig sorolhatnánk.
Ebből következik, hogy sokan vannak manapság a gyerekek között, akik azzal küzdenek, hogy az új tananyag azért okoz nehézséget, mert hiányoznak hozzá az alapok, vagy az alapok bizonyos részletei.
Tehát az új tananyagok megértéséhez, megtanulásához vissza kell nyúlnunk annak alapjaihoz. Segítséget kell adnunk a gyerekeknek ebben, mert valószínűleg a tanítási órákon – különösen egyénileg – erre nincs sem idő, sem mód.
Ezért mi – a „Tanulnijó” tanfolyamok csapata – kidolgoztuk az eredeti tanfolyamunk online változatát, hogy a vírushelyzet ellenére segíteni tudjunk a gyerekeknek a tanulásban.
Online tanulás segítő foglalkozásainkon a tantárgyi segítséget összekötjük sikeres tanulás-módszertani gyakorlatunkkal.
Hogy hogyan?
Erről a közeljövőben élő adások, videó konferenciák formájában fogunk tájékoztatást adni a kedves érdeklődő szülőknek és tanuló gyerekeknek.