A “Tanulnijó” tanfolyam egy kiscsoportos foglalkozásokra épülő tanulásmódszertani rendszer, ahol a gyerekek kidolgozott és kipróbált program segítségével játékosan és alkotó módon ismernek meg, és alkalmaznak konkrét módszereket tanulási problémáikra, hatékonyabb tanulásuk elősegítésére.
Ennek során:
- fejlesztjük a gyerekek tanuláshoz szükséges képességeit (figyelem, koncentráció, emlékezet),
- memorizálási technikákat tanulunk (memóriakampók, láncmemória),
- változatos vázlatkészítési módszereket tanítunk, gyakorlunk konkrét tananyagokon keresztül is: vizuális vázlat, tanulási táblázat, koncentrikuskörös vázlat, stb.
A 2018/2019-es tanévben 7 fős „Tanulnijó” kezdő csoport szerveződött 5. osztályban iskolánkban, mesterprogramom részeként, majd a 2019/2020. tanévben folytatódott mint haladó csoport. Iskolánkban nagy létszámban tanulnak hátrányos helyzetű diákok, szükségét láttam tanulásuk megsegítésére.
A tanfolyam kidolgozója, Petkes Csaba által rendelkezésemre bocsátott útmutatóra, foglalkozástervekre, interaktív anyagokra és mentorom segítségére alapozva zajlottak a foglalkozások. Heti egy alkalommal, csütörtök délutánonként, 60 percben tartottam a foglalkozásokat.
A szükséges eszközök rendelkezésre álltak – laptop, projektor, IKT tábla, A3 papír, színes ceruzák, filcek, nyomtatott laminált logikai készlet, füzetek – ezeket az iskola biztosította a diákok számára. A gyerekek saját füzetben oldanak meg fokozatosan nehezedő részképesség fejlesztő feladatokat a foglalkozások első részében, majd a második szakaszban egyéni vagy páros munkában A3-as lapokon vagy a füzetükben dolgozunk különböző lényeg kiemelési technikákat alkalmazva.
A tanfolyam anyaga minden órán kitér:

- a tanulási részképességek fejlesztésére
- konkrét memóriatechnikák tanulására
- vizuális vázlatkészítési módozatok kialakítására
Megismerték az első évben a memóriakampókat, a láncmemória technikát, a kincstárat, a memóriavázlatot, tanulási táblázatot, a lapozót, szókártyákat és a memóriadominót, amelyeket saját tananyagon (történelem, angol, természetismeret, magyar) keresztül is alkalmaztak. Ezeket folyamatosan gyakoroltuk és a második tanévben bővítettük a vázlatkészítési technikák körét a gondolattérkép és a koncentrikus körök készítésével.
Minden vázlatolási technikát először közös szövegeken gyakoroltunk, majd a saját aktuális tananyagukhoz, házi feladatukhoz kötve is kipróbálták a gyerekek. Mivel a tanfolyami történéseket saját facebook oldalunkon, az elkészült anyagokat a tanulószobás üzenőfalunkon folyamatos publikáltuk, így a kollégák, szülők láthatták, hogy mi zajlik a tanfolyamon. Ezt egészen 2020. március 15-ig tudtuk csinálni, mert utána a pandémia miatt áttértünk digitális-távoktatásra.
A foglalkozások nem maradtak el, csak azzal a különbséggel folytatódtak, hogy a diákoknak önállóan kellett készíteniük 1-1 leckéhez vázlatot. Szerencsére addig már minden vázlatkészítési technikát megismertek. Volt, amikor én döntöttem el, hogy milyen leckéhez készítsenek szabadon választott vázlatot volt, amikor a vázlat típusát határoztam meg én és a diákok dönthették el melyik tantárgy, melyik leckéjéhez lesz használható számukra. Leggyakrabban a memóriavázlatot és a tanulási táblázatot alkalmazták. A kiválasztás volt számukra a legnehezebb. Majd lefényképezték a vázlatot és elküldték a Google Classroom csoportunkba. A részképességfejlesztés területén személyre szólóan a Messengeren javasoltam online memória illetve koncentrációfejlesztő valamint logikai játékokat. A 7 diákból 5-től kaptam rendszeresen visszajelzést, hogy gyakoroltak.
Összességében a tanfolyam során nagyon szerették a gyerekek a játékos memóriafejlesztő feladatokat, a lényegkiemelést segítő módszerek közül, azokat szerették inkább, amiben több tanári segítséget kaptak. A memóriavázlat és a tanulási táblázat volt a sláger, ezeket kedvelés szempontjából a gondolattérkép követte. Minden módszer kipróbálására és begyakorlására 3 – 5 foglalkozás állt rendelkezésre. Kollégáim együttműködésének köszönhetően a diákok tanórákon, tanulószobán is használták, amit tanultak.
A távoktatás miatt a második évben hiányoztak a közös órák. Azok a tanulók, akik a programban részt vettek, lehetőséget kaptak arra, hogy hatékonyabbá váljon az önálló tanulásuk. Emellett fejlődött emlékezetük, logikus gondolkodásuk, koncentráló képességük. A tanfolyam végén, önértékelés keretében a diákok elégedettségmérése során jelezték, hogy sokat segített nekik a tanfolyam, kinek történelem, kinek magyar tanulásban adott támogatást. A kedvenc vázlat a memóriavázlat és a tanulási táblázat volt, legkevésbé a koncentrikus köröket szerették. A szülők is elégedettek voltak a tanfolyammal, bemutató órán is részt vehettek, meglátásuk szerint sokat segített gyerekeik tanulásában.
A tanfolyam elején, Petkes Csaba által küldött tanulási képességeket mérő anyagból írtak a tanfolyami és a kontroll csoport résztvevői, amit a tanfolyam végén megismételtünk, hogy összehasonlítható eredményt kapjuk a „Tanulnijóra” járó és nem járó diákok részképességeinek fejlődéséről. A Tanulnijó csoport minden területen fejlődött, legjobban a rövidtávú verbális memória és vizuális memória területein. Ez utóbbi esetében a verbálisból vizuálissá alakítás esetében 60%-kal, a rövidtávú verbális memória esetében 45,7%-kal jobb eredmény ért el, önmagához képest. A kontroll csoport is minden területen fejlődött természetesen, de kisebb mértékben, mint a Tanulnijó csoport.

Jelenleg a második kezdő csoporttal zajlik a tanfolyam. Tervemnek megfelelően sikerült egy szigetvári iskolában is elindítani a programot, ahol már én vagyok a tanfolyam vezető mentora. Tervezem a hálózatépítést tapasztalatcsere céljából.
Köszönöm a lehetőséget, hogy ezzel a remek programmal együtt dolgozhatok.
Somogyiné Keszthelyi Judit
tanfolyamvezető, mesterpedagógus