Az auditivitás fejlesztése

Most mondtam – édes gyermekem – nem hallottad?!

Ugye hányszor érezzük, hogy van, akinek hiába mondtuk el már harmadszor ugyanazt, még mindig nem köszön vissza belőle semmi. Pedig ahogy megyünk előre az években, egyre többször kényszerülünk rá, hogy alkalmazzuk a tanári magyarázat módszerét.

A tananyagban az évek előrehaladtával egyre több az elvont, esetleg a környezetünkben nagyon nehezen szemléltethető tananyag. Tehát az auditív megfigyelés szerepe az évekkel egyre növekszik, hiszen egy magyarázat, netán előadás esetében nem egyszerűen egy utasítást hall csak a tanuló, amit követnie kell, hanem több információt, azok összefüggéseit, a megelőző tudáselemekhez történő kapcsolódásaival együtt.

Ezért könnyen beláthatjuk, hogy az auditív észlelés és megfigyelés szerepe a tanulásban az évek előrehaladtával egyre fontosabb. Ebből egyenesen következik, hogy ezen képesség fejlesztését nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tanítási órákon sem. Persze szerencsésebb, ha ennek is vannak előzményei a szülői házban és az óvodában. (Így jutottunk újra a szülőképző és kisgyermekkori fejlesztő rendszer gondolatához. Egyébként bárhonnan kezdjük el vizsgálni a tanulási folyamatok problémáit, valószínűleg mindig ide fogunk jutni.)

Tehát pótolhatatlan a hangok és hangsorok megfigyelése és rögzítése szempontjából a kisgyermekkori mesehallgatás. A csöndes, majdnem sötét szobában apa, anya, nagymama, nagypapa meséje. Amikor a hallottak képeket generálnak a kisgyermek agyában, és nem szorítja ki a belül kialakuló képeket semmilyen új, gyorsan felvillanó effekt a villódzó képek dobozából. Amikor van lehetőség rákérdezni a nem értett szóra, fogalomra. Amikor újra meg újra meghallgathatja a gyermek a vágyott mesét, mindig új meg új képekkel gazdagítva a belső filmet. Tehát igazából nemcsak hallgat, ő maga is alkot.

Vagy gondoljunk csak a mondókákra. Rövid kedves versikék, amelyeket a gyerekek négy-öt meghallgatás után már önállóan is elmondanak. Gondoljuk csak meg, hogy is lesz a későbbi tanulási folyamat? Tanár néni vagy tanár bácsi elmagyarázza, elolvassuk a könyvből, megbeszéljük, aztán rendszerezni kell, megjegyezni és visszaidézni. Ugye, hogy mennyire hasonlít a dolog a többszöri mesehallgatásra, a mondókák elmondására?

Sajnos sok kis tanítványunknak ritkán adatik meg ez az élmény. A családi diavetítésekről – amely összeköti az auditív és a vizuális ingert úgy, hogy helyet hagy a belső fantáziának és megfigyelésnek – már nem is nagyon merek szót ejteni.

Folyt. köv.

Oszd meg, ha hasznosnak találod! Köszönöm :)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..